A könyvkiadás és a könyvterjesztés a rendszerváltás utáni évek egyik legdinamikusabban fejlődő üzletága lett. Az utcákon egymás mellett álltak a könyves standok, és az olvasók rávetették magukat a cenzúra és a piaci szabályozás hirtelen eltűnése következtében megjelenő széles kínálatra. Ráadásul az első években a könyvkiadás jelentős adókedvezményeket kapott. Később az adókedvezményeket megvonták, az utcai könyvárusítást betiltották, és a könyvszakma elindult a jelenlegi helyzet felé vezető úton. Tegyük hozzá: még nem értük el a szakadék mélyét.
A könyvszakma aranykora – bizonyos szempontból – a szocializmus végnapjaira tehető. Egy-egy könyv számos kézen ment keresztül, mire megjelent – ilyen minőségű szakmai színvonalra se előtte nem volt, se azóta nincs példa. Az állami mecenatúrának azonban kemény ára volt: a szabályozott piac és a cenzúra.
A KÖNYVKIADÁS JELENE
A minőség helyébe az utóbbi húsz évben a költséghatékonyság lépett. Bizonyos munkafolyamatok, struktúrák kikoptak a könyvkiadásból. A fordítókat, szerkesztőket, korrektorokat alulfizetik. Sok esetben háziasszonyokkal, diákokkal dolgoztatnak, mert azok jóval olcsóbban elvállalják a munkát, mint a gyakorlott műfordítók. Ennek több oka van.
Az egyik, hogy számos olyan kiadó jelent meg a piacon, aki egészen más területről került a könyvkiadásba, nem tanulta, és nem is érti a szakmát. Számukra a könyvkiadás a pénzcsinálás eszköze, vagyis minél kisebb költségráfordítással próbálnak minél nagyobb hasznot termelni.
A másik, hogy a kiadók gyorsan felismerték: az egyes művek színvonalának semmi köze a piaci sikerhez. Ez igaz, de a kiadó megítéléséhez viszont van. Ismét ördögi körbe került a szakma: az egyre gyatrább minőségű könyvek egyre csökkenő példányszámot eredményeznek, a csökkenő példányszámok miatt nincs pénz arra, hogy kellő színvonalon készítsék el a könyveket.
MIÉRT NEM MENEKÜL A TŐKE A KÖNYVKIADÁSBÓL?
Valljuk be: a könyvkiadás jelenleg rétegműfaj. Egyre jobban csökkenő piac. Mégis megéri. Van olyan cég, amelyik elsődlegesen az EU-s támogatások reményében szállt be a könyvkiadásba, ami viszont nem kis tétel. Egy ügyes kiadó akár 60 000 eurót is kaszál évente pusztán a fordítási támogatásokból. Ez önmagában se kis pénz, de ha hozzávesszük, hogy a kiadók egy része csupán a támogatás egynegyedét fizeti ki a fordítóknak, és a többi pénzt zsebre vágja, akkor már kifejezetten megéri. A fordítói díjak elsíbolásának kifinomult módszerei vannak: a kiadó és a fordító közé ékelt „fordító cégtől” (ami természetesen a kiadó tulajdona), a trükkös szerződéseken át (amikor a kiadó csökkentett áron ledolgoztatja a pályázaton nyert összeget a fordítóval), a zsebbe visszacsorgatott pénzekig.
A másik komoly piac a tankönyvkiadás. Ha a tanfolyamokba beépítik a tankönyvek árát, gyakorlatilag nullára csökkentik a kockázatot. Ráadásul ebben az esetben minimálisra lehet szorítani az előállítási költséget – ezeket a műveket mindenképpen megveszik.
És persze ott van a kétévenként kötelezően beeső hollywoodi siker, amivel viszonylag kis ráfordítás mellett nagyot lehet nyerni – a könyv reklámját ugyanis a filmipar biztosítja. Megjegyzem, ennek sokkal nagyobb az esélye, mint a lottó ötösnek.
Egyszóval a könyvkiadás nem feltétlenül veszteséges üzlet. Emellett megvan a maga presztízse – olyan, mint a futball vagy a bortermelés. A fehér asztal mellett esetenként nagyon jó üzletek köttetnek. Ebben a szakmában komoly külsős pénzek mozognak, ami megakadályozza, hogy tisztán piaci viszonyok alakuljanak ki, viszont rendszeres szolid hasznot hoz a főbb szereplőknek. Bár a szakma folyamatosan jajong, mindezidáig nem következett be érezhető tőkekivonás, ami azért jelzi, hogy valójában sínen vannak a dolgok.
Ebbe a kissé szotyós, de a többség számára mégiscsak idilli helyzetbe rondított bele az e-könyv megjelenése.
A következő posztban innen folytatjuk.
