Syllabux

A történet előzménye: 2011-ben megjelent A Siebenkreuz Alapítvány című regényem.

Tavaly ősszel piacra került Szabó Tibor Benjamin: EPIC című könyve, aminek számos olyan eleme van, ami a Siebenkreuzban is megtalálható. Megkerestem az EPIC szerzőjét, és kértem, hogy üljünk le és beszéljük meg, mi lehet a dolog magyarázata, ő azonban mereven elzárkózott a találkozótól.

Ezt követően néhány olvasómmal és a szerkesztőmmel összegyűjtöttünk egy csokorra való egyezést, és ha megjelenik egy EPIC méltatás, feltesszük alá ezeket. De ez nem minden esetben sikerül, és néha egész vicces fordulatot vesz az ügy. Az alábbi levélváltást a kulturális élet reménybeli zászlóshajójának szerkesztőségével folytattam.

Tárgy: kérés

Dátum: 2015-03-12 10:45
Feladó: Tamás Szabados <r.szabados.tamas@gmail.com>
Címzett: barkaszerk@barkaonline.hu

Tisztelt Szerkesztőség

Az alábbi cikkükhöz próbáltam ezt a kommentet fűzni:

Ha szereted az olyan mai magyar iskolaregényt,

- ami egy különleges (fullra bekamerázott) iskolában játszódik, ahol kis csoportokban tanulnak a srácok, és ha egyvalaki kihull, mindenki röpül, és az egyik srácot Márkónak hívják,

- ahol speciális tantárgyakat tanulnak,

- ahol hangsúlyos szerepet kap a harcművészet és a lovaglás,

- ahol négy fiú és egy lány alkot egy csapatot,

- ahol az iskolai óráknak dramaturgiai szerepe van,

- ahol különleges csapatépítő módszereket használnak,

- ahol a learning by doing elvére épül az oktatás,

- ahol nem lehet tudni, mi az iskola célja, és a srácok megkísérlik kinyomozni azt,

- ahol a számítógép és a net ugyanúgy kiemelt szerepet játszik, mint Budapest leírása,

akkor olvasd el a 2011-ben megjelent, A SIEBENKREUZ ALAPÍTVÁNY című regényt is.

Nem plágiumról beszélek – elvégre a Jézus-történetet is alapból négyen megírták, és a popkultúrában kötelezőek az áthallások –, csak azt mondom, ha szereted a műfajt, ne hagyd ki

A Siebenkreuz Alapítványt.

Fáradságukat előre is köszönöm: Szabados Tamás

2015. március 12. 11:35 Farkas Wellmann Éva írta, <farkasweva.barka@gmail.com>:

Kedves Tamás, 

a szolgáltatónk szerint ez egy copy-paste-telt szöveg, ami ráadásul a neten legalább két helyen fent van. 

A rendszerünk szűri az ilyen jellegű hozzászólásokat, valószínűleg ezért nem tud megjelenni. 

Megértésében bízva, 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxx

szerkesztő, Bárkaonline

2015. március 12. 11:48 Tamás Szabados írta, <r.szabados.tamas@gmail.com>:

Kedves Éva!

A hozzászólás arról szól, hogy feltűnően sok egyezés van a 2011-ben megjelent, A Siebenkreuz Alapítvány című regényem és az EPIC között. Mivel Szabó Tibor Benjamin nem volt hajlandó leülni velem, és tisztázni, mi lehet a feltűnően sok egyezés oka, a szerkesztőmmel, és néhány olvasómmal úgy döntöttünk, hogy minden EPIC kritika alá odatesszük ezt a kommentet. Szeretném, ha a Bárka is segítene abban, hogy az olvasókhoz legalább komment formájában eljusson az információ. De ha bármilyen más javaslatuk van, én nyitott vagyok arra is. 

Bízom benne, hogy megérti a szempontjaimat.

Üdvözlettel: Szabados Tamás

2015. március 12. 12:08 Farkas Wellmann Éva írta, <farkasweva.barka@gmail.com>:

Kedves Tamás, 

nem gondolom, hogy egy ilyen problémának a "kommentháború" lehetne a megoldása. Amennyiben valós tényekkel tud érvelni az egyezések mellett, úgy van arra hivatalos megoldás, hogy tisztázza a helyzetet. 

Ne vegye rossz néven, ha nem akarunk egy lejárató kampány részesei lenni. Nem ismerjük a részleteket, így azt sem tudjuk, hol van az igazság - inkább kimaradnánk ebből a történetből. 

Üdvözlettel, xxxxxxxxxxxxxxx 

A szerkesztőség néhány levél után eljutott a technikai nehézségektől addig, hogy nem akarnak részt venni egy lejárató kampányban.

Jelzem, nem azt kértem, hogy kapálják el az EPIC szerzőjét, én csupán egy kommentet szeretnék fűzni egy online cikkhez.

Természetesen elküldtem számukra A Siebenkreuz Alapítvány című regényt, hogy módjuk legyen ellenőrizni az állításaimat. A szerkesztőség azonban úgy véli, hogy nekik nem feladatuk regények olvasása.

Egyébként a Bárka jelmondata: Ablak a kortárs magyar irodalomra.

(Forrás: http://www.barkaonline.hu/szerkesztseg)

UPDATE: Azóta a Bárka cikk szerzője megkeresett, és ő is megkért, hogy küldjem el neki a Siebenkreuzot. Természetesen elküldtem. 

A kormány társadalmi vitára bocsátotta a könyvtári kötelespéldányok beszolgáltatására vonatkozó kormányrendelet tervezetet. A tíz minisztériumi dolgozó által jegyzett ötlethalmaz láttán óhatatlanul felmerül a kérdés: a dilettantizmus és a logikus gondolkozás hiánya vajon felvételi követelmény-e Balog Zoltán munkatársainak esetében. 

(Forrás: http://25.media.tumblr.com/818519c9d696da01051deb0f8f8ddd77/tumblr_mgbroxtY1i1qzix81o1_500.jpg)

A kormányrendelet tervezet azért született, hogy „a Kormány (sic!) a kulturális értékek védelmében is érvényre juttassa a nemzeti egység akaratát és helyreállítsa a közjó primátusát” – akármi legyen is az. Azt végképp nehéz megérteni, hogy ezt miért egy olyan jogszabály révén próbálja megvalósítani, aminek egyes elemei bedönthetik a magyar könyvkiadást.

A kormányrendelet tervezet több szempontból is sérti a szerzői jogi törvényt, illetve a szerzői jogi törvény nem létező passzusaira utal. Például előírja, hogy „az online elektronikus kiadványok kötelespéldányait az OSZK bárki számára hozzáférhetővé teheti az interneten, ha azokat a kiadó is korlátozás nélkül teszi elérhetővé”.

Továbbá „az ODR-ben (Országos Dokumentum-ellátási Rendszer) szolgáltató könyvtárak, valamint a határon túli magyar könyvtárak fejlesztési programjában résztvevő könyvtárak számára az OSZK biztosítja a beérkezett kötelespéldányok megtekintését és a kötelespéldányokról való bibliográfiai tájékoztatást.” Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kormányrendelet tervezet célja, a vidéken élők helyzetének javítása „azzal, hogy helyben igénybe vehetik a kötelespéldányokon alapuló könyvtári szolgáltatásokat”, illetve azt a tényt, hogy a kormányrendelet-tervezet címében a kötelespéldányok hasznosítása szerepel, és azt, hogy az ODR bizonyos szolgáltatásai a tervek szerint térítéskötelesek lesznek, a kötelespéldány beszolgáltatásra épülő olyan országos elektronikus könyvtárrendszer kezd körvonalazódni, amely alapból megfojthatja a magyarországi e-könyv kiadást.

Pillanatnyilag semmilyen tervezett jogszabály nem ismerünk, amely – a nemzetközi normákkal összhangban – megvédené a szerzők és kiadók érdekeit. Hab a tortán, hogy a kormányrendelet tervezet szerint „az elektronikus kiadványból az OSZK által meghatározott szabványos nyílt formátumok valamelyikére konvertált elektronikus változatban kell kötelespéldányt szolgáltatni”. Amennyiben a jogszabály életbe lép, nehéz lesz olyan külföldi szerzőt találni, aki engedélyezi, hogy műve elektronikus formában is megjelenhessen magyarul – márpedig a magyar könyvkiadást hosszú távon egyedül az e-könyv mentheti meg. Ha a kormány bedönti a formálódó e-könyv piacot, azzal a kalózkiadványok felé tereli az olvasókat, ami padlóra verheti a papíralapú könyvkiadást is. Ebből a spirálból nem szankciókkal, hanem értelmes kultúrpolitikával lehet kikeveredni.

(Forrás: http://weheartit.com/entry/53411032)

A kormányrendelet tervezet egyik legmegkapóbb eleme, hogy a könyvtárosok adminisztratív terheit egy laza mozdulattal a könyvkiadókra tolja, azaz úgy rendelkezik, hogy adófizető vállalkozások végezzék el a közpénzeken fenntartott intézmények munkáját. Természetesen magam is elsődlegesnek tartom az olvasáskultúra ápolását, de amennyiben a kormány fontosnak tartja ezt a kérdést, úgy a könyvtárak anyagi helyzetének javításával, a könyvtáros státuszok bővítésével kellene segítenie. Az adminisztrációs kötelezettségeiket nem teljesítő kiadókat a kormányrendelet tervezet – az eddigi gyakorlattól eltérően – komoly pénzügyi szankciókkal kívánja sújtani.

A könyvkiadók külföldre menekülését azzal próbálják megelőzni, hogy „a külföldön előállított és Magyarországon forgalomba hozott” kiadványokra és e-könyvekre is kiterjesztenék a rendelet hatályát. Könyvtárosra, állománybővítésre nincs pénz, de ellenőrökre lesz? Az se világos, hogyan akarja behajtani a bírságot a külföldi kiadókon a kormány. Ha megjelennek a Könyvhéten, kihívja rájuk a TEK-et?

A kormányrendelet tervezethez természetesen tételes hatásvizsgálat is készült, amely többek közt megállapítja, hogy "az érintett piaci szereplők esetén az adminisztratív terhek csökkennek" (nem igaz), „az előterjesztés a vállalkozások helyzetét nem módosítja” (nem igaz), „az előterjesztés (illetve egyes elemei) a munkaerő-kereslet, a munkaerő-kínálat, a beruházás, a megtakarítás és a gazdaság alkalmazkodóképességét nem módosítja” (nem igaz). És a két kedvencem: „más reális alternatíva nem merül fel” illetve, „vitás kérdések nincsenek”. Jelzem, hogy tervezett jogszabály ellen a könyvtárosok és a könyvkiadók egy emberként tiltakoznak, ugyanis valamennyi érintett látja, hogy ez a magyar könyvkiadás összeomlását eredményezheti.

Adófizető állampolgárként vélhetőleg mindenki örömmel nyugtázza, hogy mindez közpénzből fizetett emberek munkájának gyümölcse. A kormányrendelet tervezetet Dr. Kenyéri Katalin, Rónai Iván, Antal Edina, Dr. Telkes Andrea készítette. Látta: Dr. Vígh Annamária, Dr. Oravecz Péter mb. főosztályvezető-helyettes, Doncsev András sajtófőnök, Hammerstein Judit helyettes államtitkár. Jóváhagyta: Halász János, államtitkár.

A jogszabály tervezetet a kormány A kiadványok kötelespéldányainak szolgáltatásáról és hasznosításáról szóló kormányrendelet tervezete címen tette közzé.

(Forrás: http://vk.com/bc_murom)

Természetesen, hiszen Olvasni jó. Sőt mi több, A könyv a legjobb barát. De ha túllépünk a gyerekkorunk óta belénk nevelt válaszokon és körülnézünk, látni fogjuk, hogy a könyvolvasás kultúrája visszaszorulóban van. Amennyiben nem sikerül a jelenlegi trenden változtatni, a könyv ismét eljuthat oda, ahol a 19. század előtt volt: alapvetően egy szűk réteg szórakozási formája lesz, és ezen egy-egy kiadvány esetleges sikere se fog érdemben változtatni. 

A magyar könyvpiac sajátos helyzetben van. Nem pusztán a gazdasági válság miatt szűkül, ebbe az irányba löki az elmúlt 20 év elhibázott kultúrpolitikája is. A politika és a gazdasági élet szereplői sikeresen olyan pályára állították a könyvszakmát, ahonnan nagyon nehéz a visszatérés. Hab a tortán az olcsó e-könyv olvasók elterjedése, ami – mivel alig van legálisan elérhető tartalom – tovább rontja a könyvpiac esélyeit.

Az e-könyv a jelen. Nem valamiféle speciális amerikai jelenség, nem az esetleges jövő ígérete, hanem olyan tényező, ami itt és most, Európában – és azon belül Magyarországon is – meghatározza az olvasói és vásárlói szokásokat. Csupán a választék szűkös voltát jelzi, hogy a papírkönyvhöz képest az e-könyv forgalom még jelentéktelen.  Aki az e-könyv olvasói szokásokra kíváncsi, annak az illegális letöltések számát kell vizsgálnia: ezek ugyanis már ma is mérhetően befolyásolják a könyvkereskedelem helyzetét.

A gazdasági válság egyfelől lassítja az e-könyv olvasók terjedését, másrészt pont a legelkötelezettebb vásárlói réteg fogyasztási szokásait változtatja meg. E-könyv olvasót az vesz, aki sokat olvas, és ha nem jut legális e-könyvekhez, akkor illegális forrásból szerzi be azokat. A papírkönyv forgalmának drámai csökkenésében az e-könyv olvasók terjedése is szerepet játszik.

Az e-könyv ára

Az utóbbi pár hétben több fórumon élénk vita folyt az e-könyvek áráról. A legfőbb érv az, hogy az e-könyv azért nem lehet igazán olcsó, mert az e-könyv kiadással csupán a nyomatási költséget lehet megspórolni (és tegyük hozzá: a közel 50%-os terjesztői árrést is).

Bármilyen erős érveik vannak a hagyományos kiadóknak, az e-könyv árát nem az fogja meghatározni, hogy ki mennyit szeretne az e-könyvön keresni, sőt még csak nem is az e-könyv bekerülési ára, hanem kizárólag az, hogy a fogyasztók mekkora összeget hajlandók érte fizetni. Ez pedig messze van az egyes kiadók által vizionált 1500 Ft-tól.

Az e-könyv ára gyökeresen át fogja alakítani a könyvkiadást. A jelenlegi struktúra tarthatatlan lesz. Ennek már most is vannak jelei. A meghatározó piaci szereplők egyelőre még rá tudják kényszeríteni a számukra kedvező rendszert az olvasókra, azonban a változás megkezdődött. Lassítani lehet, feltartóztatni nem. Minél inkább szembeszegül valaki a folyamattal, annál lendületesebben vágja maga alatt a fát – és nem csak önmaga, hanem az egész könyvszakma alatt.

Betemet a könyvdömping?

A kiadók legfőbb érve az e-könyvvel szemben, hogy a piacot így elöntő könyváradatban lehetetlen lesz megtalálni a valóban értékes műveket.

Ez a gondolatmenet több sebből vérzik. Azon túl, hogy ízlésekről nem érdemes vitatkozni, be kell látni, hogy a siker és a minőség semmilyen kapcsolatban sem áll egymással. Másrészt a könyvesboltokban – főleg a könyváruházakban – a keresett művek ma is elvesznek a kínálat tengerében. Az emberek mégis járnak könyvesboltba, és fogynak a könyvek. A mai 3-4000 Ft-os könyvárak mellett pedig nem valószínű, hogy bárki zsákbamacskát venne.

De hozhatnánk példának a könyvtárakat is: érdekes módon senkiben se merül fel, hogy a nagy könyvtárakban túl sok a könyv. A széles kínálat nem riaszt, hanem vonz. Önjelölt cenzorokra, akik eldöntik helyettünk, hogy mit olvassunk, senkinek sincs szüksége.

A könyvdömping ugyanúgy nem fogja megölni az olvasást, ahogy a Youtube se jelentette a filmkultúra halálát. Pedig ott igazán minden megtalálható a házi videóktól, a reklámfilmeken, klipeken át a nagy filmsikerekig. De ugyanígy bármilyen szakanyagot néhány kattintással kikukáz az ember, és bár rengeteg dolog van, ami engem nem érdekel, sose okozott gondot, hogy megtaláljam azt, ami éppen kell. Egy jó felépített e-könyv kiadó ugyanazt tudja nyújtani az olvasóinak.

Lapozzunk

A könyvkiadásban végre eljött a pillanat, amikor senkinek se kell több milliót befektetnie ahhoz, hogy piacra kerüljön egy könyv. Ez kétségkívül túlkínálatot eredményez, nehezebb lesz egy-egy könyvön nagyot szakítani, és az olvasói csoportok jóval differenciáltabbak lesznek. Ennek ellenére bizonyos trendek uralni fogják a piacot, és ugyanúgy születnek bestsellerek – sőt az olcsó e-könyv elterjedésével talán még több is, mint idáig.

Az e-könyv megjelenése nem a könyvkiadás vagy a könyvkereskedelem halálát jelenti. Csupán a könyvkiadás módja változik. A jelenlegi struktúra tarthatatlan, és bár rövid távon úgy tűnik, rá lehet erőltetni az e-könyv kiadásra is, hosszú távon életképtelen lesz. A könyvszakma jövője azon múlik, milyen gyorsan képes alkalmazkodni az új helyzethez.

A következő posztban innen folytatjuk.

             Valamikor régen, a messzi-messzi Gutenberg-galaxisban…

             Javában dúl az e-könyv háború.

             A felkelők először hajtottak végre sikeres támadást a Gutenberg

             Galaktikus Birodalom ellen.

             Kicsiny csoportjuk megjelent a Könyvhéten, és új alternatívát kínált

             az eddig megszokott gyakorlathoz képest. Az embereket láthatóan

             érdekelte a dolog. Megcsillant a remény, hogy széttörnek a mostanra

             megkövesedett keretek, megszűnik a kiadók és terjesztők egyeduralma,

             és a könyvkiadásban újra felvirradhat a szabadság.

                                               E-könyvek a Könyvhéten

Csapjunk a lecsóba: legalább harminc Kindle-t el tudtam volna adni, ha emiatt megyek ki. Persze nem ezzel foglalkozom, úgyhogy maradt a leginkább ár-érték arányos megoldás propagálása; menjenek fel az amazon.com-ra, és rendeljenek maguknak egy e-könyv olvasót.

Péntek délelőtt kitettünk egy papírt a pavilonra: e-könyv 300 Ft. Aznap még viszonylag nyugodt tempóban haladt az evangelizáció, másnapra viszont elterjedt a hír, és megindult a roham. Jöttek régi motorosok, olyanok, akiket csak az ár vonzott oda, de szép számmal akadtak, akik már hallottak az e-könyvről, de még sose fogtak a kezükbe e-könyv olvasót. Most módjuk nyílt rá.

Természetesen akadtak kisebb bökkenők, mint azzal a nénivel, aki összeszedett négy papírkönyvet a pultról, majd átnyújtott ezerkétszáz forintot. Amikor jeleztük, hogy ez kicsit kevés lesz, felháborodottan mutatott a pavilonra kitűzött papírra:

– De hát itt azt írják, hogy e könyv 300 Ft!

Volt, aki rám támadt, hogy miért adjuk 300 Ft-ért az e-könyvet, amikor a netről annyit tölt le ingyenesen, amennyit nem szégyell. Elég soká tartott, míg felfogta, hogy a szerző nem csupán azért ír, mert örömmel tölti el, hogy az olvasó jól szórakozik a szövegén, hanem ha semmit se kap a munkájáért, akkor nem fog írni, következésképpen pár év múlva nem lesz friss könyv, amit olvasni lehet.

                             Önök nem ezt a pavilont keresik...                                                                                                                      

A stratégiai gondolkodás a kiadóknak se erőssége. Úgy vélik, mivel jelenleg nincs túl sok e-könyv olvasó az országban (bár szerintem jóval többen olvasnak e-könyvet, mint ahogy ők szeretnék), Magyarország még sokáig a Gutenberg birodalom része marad. A gond csupán az, hogy mindazok, akik e-könyv olvasót vesznek, azért szerzik be a szerkezetet, hogy használják. Ráadásul ők azok, akik naponta olvasnak, vagyis rájuk épül a könyvipar. Ha nem lesz villámgyorsan széleskörű és olcsó e-könyv kínálat, akkor rászoknak a kalózoldalakra, ami pár éven belül megfektetheti a szakmát.

A könyvkiadók és kereskedők az elmúlt két évtizedben sikeresen leszoktatták az embereket az olvasásról. Ezen semmilyen Hollywoodhoz kapcsolódó papírtermék sikere nem változtat – attól, hogy valaki átrágja magát egy könyvön, még nem válik olvasóvá. El kellene gondolkozni azon, miért akarjuk, hogy olvassanak az emberek. Ha azt szeretnénk, hogy értelmezni tudják a szöveget, illetve világos, kerek, összefüggő mondatokban fejezzék ki a gondolataikat, akkor ezeket a képességeket kellene fejleszteni. A szövegértelmezés és alkotás a demokrácia alapja. Az információk, ígéretek még mindig írásban kereshetők vissza legegyszerűbben. Ahhoz, hogy valaha reményünk legyen rá, hogy felelősen dönthessünk a saját sorsunkról, és ne felböfögött indulatok mentén terelgessenek, napi szinten használt, írott kultúra kell. A drága könyv ez ellen dolgozik. Persze, ha csupán a profit maximalizálása a cél, akkor én kérek elnézést.

Az e-könyv olvasó megjelenése lehetővé tette, hogy ismét olcsón és sokat olvassanak az emberek. Hirtelen kiderült, hogy rengetegen szeretnek olvasni, csak éppen kevesen engedhetik meg maguknak a jelenlegi könyvárak mellett. Olvasnának, csak éppen nincs legális kínálat. A könyvkiadók jó része – mármint azok, akik legalább eljátszanak az e-könyv kiadás gondolatával – leginkább azon töri a fejét, hogyan srófolhatná a lehető legmagasabbra az e-könyv árát. Megsúgom: az olvasók nem azért szeretik az e-könyvet, mert kütyübuzik, hanem mert végre elérhető áron tudnak olvasni. Ha az e-könyv drága lesz, akkor lopni fogják, mint a zenét meg a filmet, és ezt a folyamatot semmilyen kalózellenes törvénnyel nem lehet megakadályozni. Ráadásul már választókorú a torrentezésen felnőtt nemzedék első hulláma.

Az e-könyvet a magyar fizetésekhez mért áron kell kínálni. Ezen pár évig nem lesz meg a napjainkban megszokott kiadói haszon. A könyvkiadás jelenlegi struktúrája teljesen át fog alakulni. A papírkönyv még inkább luxuscikké válik. A jövőben nem az olcsó e-könyvek fognak versenyezni a drága könyvekkel, hanem a drágán kínált vagy csak papíron megjelenő művek szinte rögtön felkerülnek a kalózoldalakra.

A Könyvhét egyértelműen bebizonyította: az olcsó e-könyv iránt hatalmas az érdeklődés. Ha a könyvszakma jelenlegi szereplői nem szolgálják ki ezt a piaci igényt, akkor jön majd más, aki üzletet lát ebben.

A mostani Könyvhét alapvetően a papír ünnepe volt, de igen: adtunk el e-könyvet is.

 A Syllabux nevét nem sikerült pontosan kiírni...

A képeket Papp Sándor készítette.

A limerik sajátos angol műfaj: az ötsoros vers lényege a nyelvi játék. Témája lehet intellektuális, politikai, erotikus – de az „igazi” limerik sose szalonképes. Ahogy Lator László írja a Magyar badar előszavában: „Akkor jó a limerik, ha olvassák, s kiverik”

 © Friss Krisztina 

A britek úgy gondolják, hogy jó limeriket kizárólag angolul, elfogadhatót „protoangol” nyelveken, hollandul és németül lehet írni. Hogy ez mennyire nem igaz, bizonyítja a 2002-ben megjelent Magyar badar című gyűjtemény, ami 300 színmagyar limeriket tartalmazott. A limerik ezzel ugyanolyan jogú hazai termékké vált, ahogy a jurta vagy a Herz-féle szalámi. Fodor Ákos remekére bármely angol limerikrajongó megnyalhatja mind a tíz ujját, már ha bírja a nyelvet.

A kis Túrban úszik egy tiszt úr,

ennek folytán folyton tisztul.

 Ha csak altiszt volna,

 Csupán al-tisztulna

– így: még a váll-lapján is túl!

Balla D. Károly – a hagyományokat követve – 50 kárpátaljai helységnevet foglalt versbe, Kárpáti limerikek címmel. Nem tudom, hogy az angol mintának megfelelően mikorra foglalják versbe az összes magyar települést, mindenesetre akadnak szerencsés települések, amelyek már fent vannak az ország limeriktérképén.

Fura egy hely ez az Alcsút.

Kifele semerre sincs út.

 Mondom: – Ez, hogy lehet?

 Nem tűnt fel bejövet!

S kínomban köpök egy karcsút.

                            Imreh András

Ha már szó esett a politikai tartalmú limerikekről, álljon itt a magyar limeriktermés egyik legfrissebb darabja:

                                                                          Tesztkérdés

Államfő volt néhány. Snitt.

Lett aztán egyszer csak Schmitt.

 Volt rég egy Dobi, de

 Hogy jön most ez ide?

Mond neked valamit? S mit?

                  Várady Szabolcs

© Friss Krisztina

A limerikek állítólag három fő csoportba oszthatók: a nők jelenlétében is elmondható limerikek, azok, amelyek nők előtt nem, de papi személy társaságában még elsusoghatók, és végül „a” limerik. Hogy Hajba Vince mestermunkája melyik kategóriába tartozik, azt ki-ki döntse el maga, de hogy remekmű, ahhoz nem fér kétség.

Nekrofil lelkészünk, Demeter,

kiássa, akárkit temet el.

 „Áldás egy békés segg,

 megvár, ha én kések,

s egyéb más kifogást sem emel.

A Magyar badar a Könyvhétre jelenik meg újratöltve a Syllabux Könyvkiadónál. Az új kiadás 246 régi és 154 új limeriket tartalmaz. A limerik – mint a legtöbb élvezeti cikk – nagy dózisban fogyasztva levertté, bágyadttá tesz, de napi egy badar kellemesen feldobja az embert.

Nehéz időkben kifejezetten ajánlott.

© Friss Krisztina

A könyvkiadás és a könyvterjesztés a rendszerváltás utáni évek egyik legdinamikusabban fejlődő üzletága lett. Az utcákon egymás mellett álltak a könyves standok, és az olvasók rávetették magukat a cenzúra és a piaci szabályozás hirtelen eltűnése következtében megjelenő széles kínálatra. Ráadásul az első években a könyvkiadás jelentős adókedvezményeket kapott. Később az adókedvezményeket megvonták, az utcai könyvárusítást betiltották, és a könyvszakma elindult a jelenlegi helyzet felé vezető úton. Tegyük hozzá: még nem értük el a szakadék mélyét.

A könyvszakma aranykora – bizonyos szempontból – a szocializmus végnapjaira tehető. Egy-egy könyv számos kézen ment keresztül, mire megjelent – ilyen minőségű szakmai színvonalra se előtte nem volt, se azóta nincs példa. Az állami mecenatúrának azonban kemény ára volt: a szabályozott piac és a cenzúra.

forrás

 A KÖNYVKIADÁS JELENE

A minőség helyébe az utóbbi húsz évben a költséghatékonyság lépett. Bizonyos munkafolyamatok, struktúrák kikoptak a könyvkiadásból. A fordítókat, szerkesztőket, korrektorokat alulfizetik. Sok esetben háziasszonyokkal, diákokkal dolgoztatnak, mert azok jóval olcsóbban elvállalják a munkát, mint a gyakorlott műfordítók. Ennek több oka van.

Az egyik, hogy számos olyan kiadó jelent meg a piacon, aki egészen más területről került a könyvkiadásba, nem tanulta, és nem is érti a szakmát. Számukra a könyvkiadás a pénzcsinálás eszköze, vagyis minél kisebb költségráfordítással próbálnak minél nagyobb hasznot termelni.

A másik, hogy a kiadók gyorsan felismerték: az egyes művek színvonalának semmi köze a piaci sikerhez. Ez igaz, de a kiadó megítéléséhez viszont van. Ismét ördögi körbe került a szakma: az egyre gyatrább minőségű könyvek egyre csökkenő példányszámot eredményeznek, a csökkenő példányszámok miatt nincs pénz arra, hogy kellő színvonalon készítsék el a könyveket.

MIÉRT NEM MENEKÜL A TŐKE A KÖNYVKIADÁSBÓL?

Valljuk be: a könyvkiadás jelenleg rétegműfaj. Egyre jobban csökkenő piac. Mégis megéri. Van olyan cég, amelyik elsődlegesen az EU-s támogatások reményében szállt be a könyvkiadásba, ami viszont nem kis tétel. Egy ügyes kiadó akár 60 000 eurót is kaszál évente pusztán a fordítási támogatásokból. Ez önmagában se kis pénz, de ha hozzávesszük, hogy a kiadók egy része csupán a támogatás egynegyedét fizeti ki a fordítóknak, és a többi pénzt zsebre vágja, akkor már kifejezetten megéri. A fordítói díjak elsíbolásának kifinomult módszerei vannak: a kiadó és a fordító közé ékelt „fordító cégtől” (ami természetesen a kiadó tulajdona), a trükkös szerződéseken át (amikor a kiadó csökkentett áron ledolgoztatja a pályázaton nyert összeget a fordítóval), a zsebbe visszacsorgatott pénzekig.

A másik komoly piac a tankönyvkiadás. Ha a tanfolyamokba beépítik a tankönyvek árát, gyakorlatilag nullára csökkentik a kockázatot. Ráadásul ebben az esetben minimálisra lehet szorítani az előállítási költséget – ezeket a műveket mindenképpen megveszik.

És persze ott van a kétévenként kötelezően beeső hollywoodi siker, amivel viszonylag kis ráfordítás mellett nagyot lehet nyerni – a könyv reklámját ugyanis a filmipar biztosítja. Megjegyzem, ennek sokkal nagyobb az esélye, mint a lottó ötösnek.

Egyszóval a könyvkiadás nem feltétlenül veszteséges üzlet. Emellett megvan a maga presztízse – olyan, mint a futball vagy a bortermelés. A fehér asztal mellett esetenként nagyon jó üzletek köttetnek. Ebben a szakmában komoly külsős pénzek mozognak, ami megakadályozza, hogy tisztán piaci viszonyok alakuljanak ki, viszont rendszeres szolid hasznot hoz a főbb szereplőknek. Bár a szakma folyamatosan jajong, mindezidáig nem következett be érezhető tőkekivonás, ami azért jelzi, hogy valójában sínen vannak a dolgok.

Ebbe a kissé szotyós, de a többség számára mégiscsak idilli helyzetbe rondított bele az e-könyv megjelenése.

A következő posztban innen folytatjuk.

A rendszerváltás után a könyvpiacon megbomlott az addigi erőegyensúly: a könyvkiadók elszaporodtak, míg a terjesztés néhány szereplő kezében koncentrálódott, ami kiszolgáltatottá tette a kiadókat. A sokszínű kínálat miatt látványosan zuhant a példányszám, és ennek következtében meredeken kúsztak felfelé a könyvárak. A papíralapú könyvkiadás mindmáig tartó spirálba került – az egyre magasabb könyvárak folyamatosan szűkítik a piacot, amitől még drágább lesz a könyv.

 OSZK Reguly Antal Műemlékkönyvtár

A KÖNYVTÁRAK TEGNAPIG

A megoldást a könyvtárak jelentették, hiszen a könyvtár nem profitcentrikus vállalkozás, hanem államilag támogatott kulturális misszió. A közkönyvtárakban jelképes összeg ellenében a könyvtermés jelentős részéhez hozzáférhet az olvasó. A könyvtárak költségvetése véges, így nem jelentenek igazi konkurenciát a könyvesboltoknak – a szűkülő példányszámok miatt pedig a könyvtárak megrendelései akár még kifizethetődővé is tehetik a veszteségesség határán billegő kiadványokat.

AZ E-KÖNYVTÁR BUKTATÓI

Az e-könyvtár egészen más műfaj, mint a hagyományos. Itt nem kell hosszú hetekig várni egy-egy könyvre, míg befejezi az előző olvasó. A könyvtár számára sem jelent plusz kiadást az e-könyvek tárolása. Ráadásul az e-könyvről végtelen számú másolat készíthető. Az e-könyvet akár több százan is letölthetik és olvashatják egyidejűleg. Ha minden könyv szabadon hozzáférhetővé válik az e-könyvtárakban, a kiadók lehúzhatják a rolót.  

AZ E-KÖNYVTÁR JELENE

A könyvtár számára ez nem okoz semmilyen problémát, hiszen az a tény, hogy szinte mindenki – akár otthonról is – ingyenesen hozzáférhet a kulturális javakhoz, a legtöbb könyvtáros szemében maga a mennyország. A gond ott kezdődik, amikor a könyvtár ez irányú törekvése szerzői jogokat sért.

Az e-könyvtár sajátos csapdahelyzetbe került: a jogdíjmentes klasszikusokat alig olvassák, a jogdíjköteles művek közlésjogának megvételére viszont nincs pénz. Ráadásul ahhoz, hogy megérje fizetni az otthonról elérhető e-könyvtár használati jogáért, közel százezres könyvállomány kellene – de a jelenleg közzétett több ezer e-könyvhöz való hozzáférésért nem kérhet pénzt a könyvtár.

Bár a kiadókat a törvény kötelezi, hogy digitális tiszteletpéldányt is küldjenek az OSZK számára, ezek egyelőre csak olvasóteremben olvashatók.

Ahhoz, hogy a könyvtár digitalizálhassa az állományt, hatalmas összegekre lenne szükség. Ha ezt a pénzt csak annak fejében kapja az intézmény, hogy ingyenesen hozzáférhetővé teszi az elkészült anyagot, sose lesz széles olvasótömeget érdeklő e-könyv kínálata.

MEGOLDÁSOK

Első lépésben szét kell választani a könyvtár értékmegőrző és kultúraközvetítő szerepét. Azzal senki se vitatkozik, hogy a könyvtárnak biztosítania kell, hogy a kutatók helyben tanulmányozhassanak bármely kötetet.

Az az időről-időre felröppenő javaslat, hogy a szerzők és fordítók a könyvtári kölcsönzések után a könyvtári tagdíjakból kapjanak valamekkora összeget elfogadhatatlan a jogtulajdonosok számára. A könyv nem zene vagy film: egy-egy kötetet sokszor két hétig is olvas az olvasó, úgyhogy ez a megoldás sose fedezné a szerzőknek munkájuk ellenértékét – ráadásul ez esetben a könyvtár venné át a kiadó és terjesztő szerepkörét.

Megoldás lehet, hogy a könyvtár némi kedvezménnyel pár évre, néhány ezer letöltésig megvenné bizonyos művek közzétételének jogát. Ha a letöltések túllépik a kifizetett keretet, a könyvtár újabb letöltési keretet vehet. Azokat a könyveket, amelyek állami támogatással jelentek meg – a támogatás mértékének arányában – egy ideig ingyenesen hozzáférhetővé kell tenni. Ez viszont valóban nem képzelhető el hatékony könyvtári DRM nélkül – hiszen a könyvtár felelőssége, hogy az általa fillérekért közzétett művekkel ne legyenek tele a torrentoldalak.

A következő posztban innen folytatjuk. 

Az olcsó e-könyv olvasó megjelenésével teljesen megváltozott az e-könyv helyzete. Most már nem csupán pár ezer fanatikus olvas elektronikus műveket monitoron, vagy méregdrága e-könyv olvasón.  Az e-könyv piaci cikké vált, ami gyökeresen új helyzetet teremtett. Míg régen csupán egyfajta szerény reklámot jelentett az internetes megjelenés, ma már az e-könyv jól értékesíthető iparcikké vált, és ez a tény teljességgel átrajzolja a könyvkiadást.

A Kindle az e-könyv olvasók Ford T-modellje: akár két pelenkázás között is letölthet rá egy bestsellert a háziasszony. 

Az e-könyv piacot legtöbben a kalózoktól féltik, holott a kalózoldalakat a széleskörű, olcsó e-könyv kínálat hiánya hívta életre. Az utóbbi tíz évben a kalózok háromszor annyi e-könyvet digitalizáltak, mint a MEK teljes kínálata, ami jól mutatja, milyen hatalmas lehetőséget rejt a civil szféra, hiszen ők mindezt a szabadidejükben, a saját anyagi forrásaikból beszerzett és működtetett eszközökkel tették. Ma a legtöbb szerző, kiadó a kalózoktól félti a könyvkiadást – ami leginkább az úgynevezett szerzői jogvédők fáradhatatlan propagandájának köszönhető.

KIK A JOGVÉDŐK?

A szerzői jogvédők olyan egyesületek, amelyek elvileg a szerzők/jogtulajdonosok érdekeit védik. Ezzel önmagában semmi gond nincs. A probléma abból fakad, hogy a szerzői jogvédők – az illegális felhasználásokra hivatkozva – addig lobbiztak, míg elérték, hogy minden elektronikus adathordozóra rátegyék a maguk sarcát, és itt azért súlyos milliárdokról van szó.

MI A GOND A JOGVÉDŐKKEL?

Bár ez a megoldás kétségkívül megkönnyíti a szerzői jogvédők életét, több alapvető jogelvet sért. Például ott az ártatlanság vélelme, ami egyáltalán nem csak elvi lehetőség. Számos cégnél, intézménynél tárolnak a külső adathordozókon olyan adatokat, amelyeknek semmi köze a szerzői jog által védett tartalmakhoz.

Ennél is nagyobb baj, hogy ez a gyakorlat legalizálja a lopást. A fűnyírószerűen kivetett sarc jogalapot teremt a jogdíjköteles tartalmak lenyúlására, hiszen, ha már mindenképpen fizet érte az ember, bolond lenne nem élni a lehetőséggel. 

Ráadásul miközben a jogvédők az adathordozókra ráterhelt összeg védelmében előszeretettel hivatkoznak a kalózoldalakon folyó tartalomcserére, a jogdíjak felosztása a hanghordozók, a rádió- és tévéműsorok és a legális online zenei szolgáltatások adatain alapul, vagyis halvány köze sincs a kalózoldalakhoz.

MIÉRT ELHIBÁZOTT EZ A GYAKORLAT?

A szerzői jogvédők által begyűjtött jogdíjak nagyobb része külföldön landol. Nem feltétlenül a szerzőknél: a film- és zenestúdiók és a könyvkiadók rendesen kihasítják a maguk szeletét. Tegyük hozzá: az, hogy ki mennyit kap, nem tükrözi az illegális letöltések valós arányát – az csupán becsléseken alapul. Ennél a gyakorlatnál egy dolog mérhető pontosan, és az a jogvédőknek járó százalék.

Hab a tortán, hogy a szerzői jogvédő által minden felhasználótól egységesen beszedett pénzből kizárólag azok részesülnek, akik szerződéses kapcsolatban állnak a jogvédőkkel. Ha valaki nem ad nekik megbízást, hiába vannak fent a művei a kalózoldalakon: egyetlen fillért se fog látni a szerzői jogvédők által beszedett milliárdokból. Ez a rendszer pont arra alkalmatlan, amivel megideologizálják: hogy a szerző hozzájusson művei ellenértékéhez, és megéljen belőle. A kellő érdekérvényesítő képességgel rendelkező nagy cégek viszont tisztes bevételre tesznek szert.

MINDIG ROSSZABB JÖN?

Ma már főként a neten terjednek az illegális tartalmak. A szerzői jogvédők által követett gyakorlat a ’90-es évekbeli állapotokból indul ki, pedig 2011-et írunk. Ma már nem a tévéből, rádióból másolják a tartalmakat: a kutya se kíváncsi a reklámokra. Az online letöltés kényelmesebb, gyorsabb, egyszerűbb, és jóval szélesebb választékot nyújt.

De hazugság lenne azt állítani, hogy a jogvédők nem haladnak a korral. A legújabb hírek szerint az internet-előfizetéseket kívánják megadóztatni. Ez újabb komoly bevételt jelentene számukra.

A szerzői jogvédő ismét a könnyebb ellenállás irányába mozdul: persze macerás követni a kalózoldalakat, leszedetni a jogdíjköteles tartalmakat, perelni, olyan megoldásokat találni, ami a legális tartalomszolgáltatók felé tereli a felhasználókat, holott hosszú távon ez lenne a cél.

A szerzők számára semmiképp sem előnyös a jogvédők terve. Azon túl, hogy lehetetlen megállapítani, kit milyen arányban töltenek le illegálisan, könnyen előállhat az a helyzet, hogy míg egy író/fordító műveivel tele vannak a kalózoldalak, a szerzői jogvédőtől még annyi pénzt se kap, amennyi a megnövekedett internetszámlája költségét fedezné.

Ráadásul ez a „megoldás” jelentősen nehezítené az olcsó e-könyvek elterjedését, hiszen senki se szeret kétszer fizetni ugyanazért. A jogvédők és a nagy cégek egészen biztosan jól járnának, de a szerzők és olvasók hosszú távon veszítenének, hiszen minden olyan szabályozás, ami kikapcsolja a piacot, többet árt, mint használ.

A következő posztban innen folytatjuk. 

Míg a magyar könyvszakma nagy része bénultan figyeli az e-könyv előretöréséről szóló híreket, gyökeresen átalakulnak a viszonyok. Az olcsó e-könyv olvasó megjelenése (a Kindle-t 26 000 Ft-ért házhoz szállítja az Amazon) előbb-utóbb az e-könyv felé billenti a mérleg nyelvét. A Kindle nem fárasztja a szemet, könnyű, elég nagy a képernyője, állítható a betűméret, és bő 3500 kötet elfér benne. Az e-könyv ma már gazdasági kérdés: a 300 Ft-os e-könyv jobban megéri, mint a 3000 Ft-os papírkiadvány. Az ingyen letölthető e-könyv pedig még vonzóbb – és elég sokan vannak, akik erre akarják alapozni jövőbeli egzisztenciájukat.

FÉLELMEK

Az e-könyvvel kapcsolatos legnagyobb félelem abból fakad, hogy a digitalizálással a könyv elektronikus tartalommá vált, azaz korlátlanul másolható. Ez igaz, és akkor is így van, ha erről látványosan nem veszünk tudomást. Az e-könyv megjelenése nem a világvége, csupán egy új helyzet, amelyre többféleképpen lehet reagálni.

A digitalizálás alapjaiban rengette meg az általunk ismert könyvkiadási modellt. Annak vége, hogy ha el akarok olvasni valamit, bemegyek a boltba, kifizetem és átveszem a papíripari terméket – vagy kivárom, amíg sikerül a könyvtárban megszerezni. A húzósabb bestsellerek ma már egy hét alatt felkerülnek a kalózoldalakra – de ez egyelőre nem jelent veszélyt. Bármilyen furcsa is első hallásra, a könyvkiadást az e-könyv megjelenésével leginkább az elektronikus könyvtárak, a jogvédők és egyes rövidlátó könyvkiadók fenyegetik.

Kindle a mindennapokban.  

NÉHÁNY SZÓ A MÁSOLÁSVÉDELEMRŐL

A másolásvédelem a legfölöslegesebb dolog, amit valaha kitaláltak: első pillantásra jó ötletnek tűnik, de valójában nem az. A hozzáférés-szabályozás (DRM- Digital rights management ) elvileg arra szolgál, hogy megakadályozza a jogtalan felhasználást, a másolatok készítését és a művek szabad terjesztését a neten. Hogy ez mennyire eredményes, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy az Amazon teljes tavalyi kínálata letölthető a torrentoldalakról.

Ráadásul nincs olyan, az egész világon egységesen elfogadott DRM, amit minden e-könyv olvasó kezelni tudna, azaz egyáltalán nincs rá garancia, hogy a DRM-mel védett, legálisan megvett e-könyvet olvasni tudom pl. a Kindle-emen. Hiú ábránd, hogy bármilyen úgynevezett másolásvédelemmel megakadályozható az elektronikus tartalmak szabad terjedése. Részint, mert a programozással foglalkozók számára minden hasonló jellegű megoldás kihívást jelent, akár a keresztrejtvényfejtőnek a rejtvény. Ráadásul ebben az esetben rögtön ott a jutalom is: a tiltott tartalom. Ennél sikeresebb konstrukciót nehéz elképzelni, ha valakit motiválni akarunk.

Kedvenc példám: 2007-ben az Ausztrál Szövetségi Kormány 84 millió dollárért internetes pornószűrőt készíttetett, amit egy 16 éves srác nem egészen fél óra alatt tört fel.

A hozzáférés-szabályozás fölöslegesen drágítja az elektronikus tartalmakat, egyáltalán nem gátolja a kalózmásolatok készítését, viszont hatékonyan akadályozza az olcsó és legális tartalom hozzáférést. Ebbe a zsákutcába a zene- és filmkiadók már belefutottak, sikeresen rászoktatva potenciális vevőkörüket a kalózoldalakra. A könyvkiadás esetében jó lenne elkerülni ugyanezt.

KALÓZOK ÉS FORGALMAZÓK

Már említettem az előbb, hogy a kalózoldalak jelenleg nem veszélyeztetik a könyvkiadást. Ennek több oka van: egyrészt az igazán jó kalózközösségek többnyire zártak, másrészt, ha olcsón és egyszerűen lehet megvenni valamit, akkor a többség a kényelmes és legális utat választja – az Amazon se megy csődbe attól, hogy a könyveik szabadon letölthetők torrentről. Harmadrészt, a legtöbb kalózközösség lekapja a kifogásolt tartalmat, ha megkérik rá.

A legnagyobb tévhit a kalózokkal kapcsolatban, hogy pitiáner anyagi okokból, vagy merő rosszindulatból osztják meg ingyenesen a tartalmakat. Ez legfeljebb kamaszkorában motiválja az embert – bár kétségtelen tény, hogy a nagy cégek pofátlan extraprofitjának megfúrása jelenthet egyfajta kaján elégtételt.  A piacot uraló cégek ugyanis monopolhelyzetükből fakadóan hozzászoktak, hogy az alkotókkal és a fogyasztókkal erőpozícióból tárgyalva maximalizálják saját hasznukat.

A kalózoldalakat az tartja életben, hogy számos tartalom fut rajtuk, amely egyáltalán nem, vagy irreálisan magas áron érhető el legálisan. Ha a tartalmak olcsón és legálisan lesznek letölthetők, legfeljebb kevesebb jut a forgalmazóknak. A jelenlegi struktúra – egyfelől nagyon drágán lehet hozzáférni bizonyos alkotásokhoz, illetve ingyen minden letölthető – alapvetően sérti az alkotók érdekeit, viszont tökéletesen megfelel a nagy forgalmazóknak és az úgynevezett szerzői jogvédőknek is. A probléma csupán az, hogy ebben a felállásban ismét az alkotók – szerzők, műfordítók – lesznek kisemmizve, amivel hosszú távon a fogyasztó veszít.

 Kalózok: valóban ők jelentik az igazi veszélyt?

A következő posztban innen folytatjuk.

Moldován István, a MEK szemszögéből írt egy hosszabb kommentet az első poszthoz.

A Syllabux blog konszenzuskeresésre törekszik, aminek előfeltétele, hogy megismerjük egymás álláspontját.  Ezért úgy döntöttem, külön posztként is beteszem Moldován István hozzászólását, mert nagyon jól mutatja, mennyire bonyolult és sokrétű az e-könyvkiadás előretörése következtében kialakuló új helyzet. Vendégposzt következik!

Tisztelt Egybegyűltek. A MEK nevében szeretnék reagálni az előzőekre:
- a MEK-et 1994. óta üzemeltetjük a magyar hálózaton. Ezalatt kb. 3-szor változott alapvetően a magyar szerzői jog. 1994-en semmiféle vonatkozása nem volt a Net-re, 50 év volt a védelmi idő. 1999. szept. 1-től életbe lépő új törvény rögzítette először műfelhasználásként a sugárzással közvetítést, közös jogkezelést meghatározva, amelyet az Artisjus kezébe adott. 2004. május 1-től az EU csatlakozás miatt törölték a közös jogkezelést, 2010-től bevezették az árva művek szabályozását.

- a MEK működése során mindig törekedtünk a jogszerű, korrekt, etikus magatartásra, arra, hogy szerzőkkel, kiadókkal ne kerüljünk konfliktusba, ne okozzunk anyagi sérelmet. 
1999. decemberében már tárgyaltam az Artisjus-ban, 2000-től már volt generális engedélyünk minden szolgáltatott műre. Ennek ellenére nem tettük fel pl. a Gyűrűk urát, pedig elküldték.

- évek óta ügyelünk, hogy védett művet csak jogi engedéllyel tegyünk fel, szolgáltassunk. A jog változásait tényleg képtelenek voltunk követni a szolgáltatásban, visszamenőleg nem érvényesítettük, azaz töröltük a műveket. A könyvtári törvény, a magyar kultúra terjesztése minket erre ösztökélt. Így tényleg Magyarországon, messze a határokon túl, vagy a vakok, gyengénlátók jutottak hozzá magyar irodalomhoz, már az a csökkenő tábor, amelyik még olvas magyar nyelvű könyveket!

- a korrekt (mi így gondoljuk) gyakorlat, a hatályos e-kereskedelmi törvény alapján az "értesítsd és vedd le" gyakorlata alapján töröltük József Attilát, Weöres Sándort, nemrég Móricz Zsigmondot, Zsoldos Pétert az állományból.

- egy kolléganőm folytatva egy másik munkáját, folyamatosan dolgozik a felgyűlt nagy tömegű felhasználási engedélyünk rendezésén, a jogszerűségek ellenőrzésén. Megjegyzem, számos szerzőről, fordítóról nemigen lehet kideríteni, meghalt-e, mikor halt meg, védett-e a mű?

"Lenyúlás közpénzen"
- Ez azért kicsit rosszul esett. Az OSZK-ban nincs semmiféle külön kerete a MEK-nek, épp a rezsit tudja kifizetni a ház. Sok éve volt valami fejlesztésre, gyarapításra. Évek óta a MEK Egyesület támogatja a gyarapítást, digitalizálást. Gyakorlatilag a MEK-en a mai napig a könyvtárban 4-5 ember dolgozik, napi 8-10-12 órában. Gyűjtjük a műveket, engedélyekért levelezünk, ellenőrizzük, átalakítjuk stb. Szóval olyan ellenőrzött használható formába tesszük, amelyek tetszenek az e-book kiadóknak, sok helyen viszont látom. Utána onnan szólnak, náluk a jog, vegyük le, miután elvitték a szöveget. Ki kit nyúl le?!

- A digitális szöveg annyira lesz eladható, ahogyan pl. a zene. Érdemes lenne megnézni azt a világot a hazai kiadóknak. A MEK-ben inkább megteremtettük nekik a piacot, mintsem elvettük.

- Több szerző hozta el nekünk a művét. Nemhogy pénzt kapnának a kiadóktól a műveikért, ők fizetnek, hogy megjelenhessenek. Akkor milyen pénzt veszünk el a szerzőktől, fordítóktól?

Szóval, ha szerző, fordító kér bennünket, azonnal levesszük a könyvét a MEK-ről, ha úgy
gondolja, hogy ez rossz, és máshol, e-book-ként
sokat kereshet vele.

Ha sok szerző, fordító, kiadó úgy gondolja 
az egész MEK egy rossz gyakorlat, nem is közintézménybe való (sokan az OSZK-ban is így gondolják), kellő nem is sok erőfeszítéssel meg lehet szüntetni. Sok erőforrásunk nincs, a könyvtári költségvetés éppenhogy a napi megélhetésre elég, örülünk, ha a havi bért megkapjuk, a kemény havi átlag 160e bruttót
(a kollégáim többsége ennyit keres, 1-2 diplomával, nyelvvizsgával).

Aki úgy gondolja, csak kárt okoztunk a magyar kultúrának, tegyen ellene, van esélye, nemsokára lehet, úgyis csak lesznek leépítések a közszférában, hamar utcára kerülhetünk. Sok támadást kaptunk belülről is, kívülről is, nem kell sok, hogy leállítsák a szolgáltatást.

- de azért a felháborodóknak ajánlom, írják már be a Google keresőbe
"7000 magyar nyelvu konyv"

üdvözlettel

Moldován István
MEK könyvtáros 

 A szerző, illetve a könyvtár – legalábbis a műfordítások esetében – gyökeresen mást gondol a szerzői jogról. A könyvtár és számos honlaptulajdonos abból indul ki, hogy a digitalizálható szellemi termékeket ingyen kell kínálni. Ez a hozzáállás azt feltételezi, hogy a szellemi alkotás (jelen esetben a könyv) nem érték, csupán az adathordozó, a papírkönyv az, meg azt, hogy ha valami következmények nélkül eltulajdonítható, akkor szabad a vásár.

GYŰJTŐ ÉS ALKOTÓ

A könyvtár arra törekszik, hogy minél több tartalmat elérhetővé tegyen az olvasók számára. Az internet és az olcsó e-könyv olvasók megjelenése eddig elképzelhetetlen lehetőségeket nyitott a közgyűjtemények számára. Mostanáig a papírkönyv ára, tárhelye, kopása korlátokat szabott a kultúra terjesztésének, ezzel szemben az e-könyvet annyi olvasó töltheti le és olvashatja egyszerre, amennyi akarja. A könyvtár természetesen megpróbálja maximálisan kiaknázni az új helyzetet.

Az alkotó érdeke más. Az ő egzisztenciája nem a műalkotások gyűjtésén, megőrzésén és terjesztésén alapul. A szerző a munkájából él, a szellemi alkotás az a termék, amit értékesíteni tud. Az írók/műfordítók különösen rossz helyzetben vannak, hiszen a zenészekkel, színészekkel ellentétben ők nem lépnek fel koncerteken, előadásokon, tehát az, hogy az alkotásaik térítésmentesen elérhetők a neten, számukra végképp nem jelent előnyt.

MIÉRT A MŰFORDÍTÁSOK?

A MEK kényesen ügyel rá, hogy élő szerzők munkáit csak engedéllyel töltse fel. A klasszikus szerzők fordításainak esetében már nem ilyen aggályosak, pedig a fordító munkája szintén jogdíjköteles. Az ő esetükben a könyvtár – és más oldalak is – sokkal lazábban kezelik a kérdést.

A műfordító láthatóan másodrendű alkotónak számít. Valószínűleg azért, mert mindenki úgy gondolja, hogy ő „csak” mások szövegét tolmácsolja, vagyis a klasszikus szerzők esetén a fordító munkája szabad préda.

A magyar irodalom egyik jogdíjmentes klasszikusa. Valahogy mégse erre vágynak az olvasók.

JÁRJUK KÖRÜL A KÉRDÉST

A könyvtár minél több művet akar elérhetővé tenni az olvasók számára, hogy a könyvek ismertebbé válhassanak. Ez a logika számos sebből vérzik. Egyrészt, az olvasók nincsenek elzárva a könyvektől: a legtöbb mű megvásárolható, vagy megszerezhető a könyvtárközi kölcsönzés segítségével. Ha napijegyet vált az ember, még fizetnie se kell érte.

Másrészt a klasszikus szerzők ismertek. Nyilvánvalóan nem annyira keresettek, mint a legfrissebb bestsellerek, de megvan a maguk olvasóközönsége. Ezeket a műveket azért teszik fel, hogy növeljék a könyvtár látogatottságát. Bár a könyvtár elsődleges célja a magyar kultúra terjesztése, nem jogdíjköteles magyar szerzőkkel viszonylag szűk olvasóréteget lehet felcsábítani a netre.

Harmadrészt a könyvtárat – saját logikáját követve – elvileg semmi se tartja vissza attól, hogy akár a legmenőbb vámpírkönyveket is felvegye az ingyenes kínálatba. Ettől egész biztosan megugrana az olvasók létszáma. A MEK mégis tartózkodik a dologtól – tegyük hozzá: joggal. Viszont azokban az esetekben, amelyekben nem kell a megfelelő jogi apparátussal felvértezett jogtulajdonosok reakciójától tartani, már jóval kevésbé aggályos.

Egy internetes "könyvtár" ingyenesen letölthető e-könyve. A jogokat ebben az esetben se vették meg…

JÓTÉKONYSÁG?

A jogdíjköteles tartalmakat ingyenesen közzétevő oldalak előszeretettel hivatkoznak arra, hogy nem származik anyagi előnyük a közreadásból. Ez csak félig igaz. Ha a könyvtárnak nem is, a könyvtárosnak mindenképpen (ezért fizetik). Azok az oldalak pedig, amelyek ilyen módon növelik a látogatottságukat, közvetett előnyre tesznek szert azzal, hogy ingyenesen kínálják mások tulajdonát.

Egyébként a szerző hozzájárulásával ingyenesen közzétett, vagy jogdíjmentes tartalmakkal tele van a net. Csak az a baj, hogy ezeket a kutya se olvassa. Fel lehet tenni bármilyen oldalra az önjelölt szerzők műveit, vagy a rajongói fordításokat, viszont ezeket ingyen se akarja a kutya se letölteni – ahogy a régi magyar irodalom jelentős hányadára se mutatkozik komoly érdeklődés.

Valamiért mindenki a magyarul igényesen megszólaló világirodalomra kíváncsi. Természetesen ki lehet elégíteni ezeket az igényeket azután, hogy megvették a fordítás jogát. Ha valaki jótékonykodni akar, ne más tulajdonát osztogassa – hogy ne idézzem a csalánnal kapcsolatos ismert közmondást.

A következő posztban innen folytatjuk. 

A könyvpiacon alapvető változás állt be a Kindle megjelenésével, amely Földes László (Kossuth Könyvkiadó) állításával ellentétben nem 50 000 Ft, hanem kevesebb, mint 26 000 Ft – és lesz ez olcsóbb is. Kindle-en olvasni jó, a betűméret állítható, a monitorral ellentétben nem fárasztja a szemet, és közel 3500 kötet fér rá. Ráadásul 4 nap alatt házhoz szállítja az Amazon.

 Az elkövetkező években legalább olyan mélyen meg fognak változni olvasói szokásaink, ahogy a mobiltelefon és az e-mail megjelenése átalakította a kommunikációt. A magyar könyvpiac szereplőinek többsége nem akar tudomást venni erről (nem látják, hogyan szakíthatnának nagyot), a szerzők, jogtulajdonosok nagy része nem érti a helyzetet, de vannak olyanok, akik pontosan látják, mit hoz a jövő, és igyekeznek kiaknázni a tisztázatlan helyzetet.

MIKOR VESZÜNK E-KÖNYV OLVASÓT?

Az e-könyv olvasó nem státuszszimbólum vagy sajátos mánia. Az ember akkor veszi meg, ha legalább annyi könyvet elolvas rajta, hogy a nyomatott-, illetve az e-könyvek ára közötti különbségből kijön az e-könyv olvasó. Mint minden ipari termék forgalmazása, elsődlegesen ez is gazdasági kérdés. Ma, amikor a nyomtatott könyv ára 2-3000 Ft, az e-könyvé pedig 300-500 Ft körül van, ez a jelenlegi Kindle ár mellett reális befektetés.

KIADÓI, TERJESZTŐI STRATÉGIÁK

A legtöbb nagy cég nem törődik az e-könyv kiadással. Ha mégis, inkább az e-könyv olvasók forgalmazásával próbálkoznak – ez annyiból érhető, hogy jóval nagyobb rajtuk a haszon, mint az e-könyveken. Magyarországon ma nem férhető hozzá annyi legális tartalom, hogy az átlagos olvasónak emiatt megérje e-könyv olvasót venni. Az a cég, amelyik úgy forgalmazza az eszközt, hogy nem biztosítja hozzá az olcsó és legális tartalmat, felkényszeríti az olvasókat a kalózoldalakra, ami cinikus és rövidlátó üzletpolitika.

MI VAN AZ INGYENES ÉS LEGÁLIS E-KÖNYV TARTALOMMAL?

Az e-könyv olvasó forgalmazók legfőbb érve az, hogy a MEK-en jelenleg közel 9300 ingyenesen hozzáférhető e-könyv található. Ez igaz, de jó részük klasszikus szerző, bár néhány mai alkotó is akad a kínálatban. Ráadásul –bár a klasszikus szerzők közzététele nem jogdíjköteles –, a fordításoké már az, és minden ellenkező állítás ellenére, a könyvtár bizonyos esetekben nem állapodott meg a jogtulajdonosokkal.

Eltekintve attól, hogy az olvasók többsége nem a klasszikusokat akarja e-könyvben olvasni – és ha máshonnan nem tudja, akkor a kalóz oldalakról szerzi be a legfrissebb kiadványokat –, nem lehet elmenni amellett, hogy itt olyan, közpénzekből támogatott jogsértések folynak, amelyekre egyre több ember egzisztenciája épül.

A katalóguscédulán látszik a fordító neve, a könyvből már valahogy kimaradt... 

A MEK jelenleg a tetszetős notice and takedown elven működik, azaz a könyvtár arra az álláspontra helyezkedik, hogy amíg a jogtulajdonos nem szól, addig a MEK könyvszolgáltatása jogszerű. (Jelzem, ez egyfelől a vonatkozó jogszabály felettébb nagyvonalú kiterjesztése, másfelől emiatt meszelték el nemrég a Google Booksot is.)

Ezzel csupán az a gond, hogy 9300 címet elég munkás átnyálazni. Főleg, ha belegondolunk, hogy egy-egy fordító életműve 150-200, esetenként akár 300 kötetből is áll. A fordító nem emlékszik minden munkájára, viszont a könyvekben rendszerint benne van a neve. Elég logikusnak tűnik, hogy a közreadó ellenőrizze, jogvédett-e a közzétenni kívánt könyv – ne feledjük, hogy itt egyetemet végzett könyvtárosokról van szó, akiknek ez a szakmája. Ha valaki ebből él, akkor az a minimum, hogy ne nyúlja le mások tulajdonát.

Ma már nem az a helyzet, mint akár egy évvel ezelőtt, amikor még monitoron olvastunk. Az olcsó Kindle megjelenése tömegessé fogja tenni az e-könyv olvasást. Az e-könyv kiadók, forgalmazók, e-könyvvel foglalkozó honlapok lerabolják a MEK-et, hogy az ingyenes tartalmakkal növeljék a látogatottságukat. Azokat a jogvédett tartalmakat, amelyek most – közintézményi segédlettel – ingyenesen elárasztják a netet, a jövőben már nem lehet pénzért forgalmazni.

A műfordítók egy része idős ember, aki nem fog a saját fordításaira vadászni a neten. Többségük alacsony honoráriumért dolgozik, de ha 150-200 cím után letöltésenként csak 50-100 Ft-ot kap, az már jelentős segítséget jelenthet számára. Jelenleg viszont mások megélhetése épül digitalizált alkotásaikra.

A következő posztban innen folytatjuk.