Az olcsó e-könyv olvasó megjelenésével teljesen megváltozott az e-könyv helyzete. Most már nem csupán pár ezer fanatikus olvas elektronikus műveket monitoron, vagy méregdrága e-könyv olvasón. Az e-könyv piaci cikké vált, ami gyökeresen új helyzetet teremtett. Míg régen csupán egyfajta szerény reklámot jelentett az internetes megjelenés, ma már az e-könyv jól értékesíthető iparcikké vált, és ez a tény teljességgel átrajzolja a könyvkiadást.
A Kindle az e-könyv olvasók Ford T-modellje: akár két pelenkázás között is letölthet rá egy bestsellert a háziasszony.
Az e-könyv piacot legtöbben a kalózoktól féltik, holott a kalózoldalakat a széleskörű, olcsó e-könyv kínálat hiánya hívta életre. Az utóbbi tíz évben a kalózok háromszor annyi e-könyvet digitalizáltak, mint a MEK teljes kínálata, ami jól mutatja, milyen hatalmas lehetőséget rejt a civil szféra, hiszen ők mindezt a szabadidejükben, a saját anyagi forrásaikból beszerzett és működtetett eszközökkel tették. Ma a legtöbb szerző, kiadó a kalózoktól félti a könyvkiadást – ami leginkább az úgynevezett szerzői jogvédők fáradhatatlan propagandájának köszönhető.
KIK A JOGVÉDŐK?
A szerzői jogvédők olyan egyesületek, amelyek elvileg a szerzők/jogtulajdonosok érdekeit védik. Ezzel önmagában semmi gond nincs. A probléma abból fakad, hogy a szerzői jogvédők – az illegális felhasználásokra hivatkozva – addig lobbiztak, míg elérték, hogy minden elektronikus adathordozóra rátegyék a maguk sarcát, és itt azért súlyos milliárdokról van szó.
MI A GOND A JOGVÉDŐKKEL?
Bár ez a megoldás kétségkívül megkönnyíti a szerzői jogvédők életét, több alapvető jogelvet sért. Például ott az ártatlanság vélelme, ami egyáltalán nem csak elvi lehetőség. Számos cégnél, intézménynél tárolnak a külső adathordozókon olyan adatokat, amelyeknek semmi köze a szerzői jog által védett tartalmakhoz.
Ennél is nagyobb baj, hogy ez a gyakorlat legalizálja a lopást. A fűnyírószerűen kivetett sarc jogalapot teremt a jogdíjköteles tartalmak lenyúlására, hiszen, ha már mindenképpen fizet érte az ember, bolond lenne nem élni a lehetőséggel.
Ráadásul miközben a jogvédők az adathordozókra ráterhelt összeg védelmében előszeretettel hivatkoznak a kalózoldalakon folyó tartalomcserére, a jogdíjak felosztása a hanghordozók, a rádió- és tévéműsorok és a legális online zenei szolgáltatások adatain alapul, vagyis halvány köze sincs a kalózoldalakhoz.
MIÉRT ELHIBÁZOTT EZ A GYAKORLAT?
A szerzői jogvédők által begyűjtött jogdíjak nagyobb része külföldön landol. Nem feltétlenül a szerzőknél: a film- és zenestúdiók és a könyvkiadók rendesen kihasítják a maguk szeletét. Tegyük hozzá: az, hogy ki mennyit kap, nem tükrözi az illegális letöltések valós arányát – az csupán becsléseken alapul. Ennél a gyakorlatnál egy dolog mérhető pontosan, és az a jogvédőknek járó százalék.
Hab a tortán, hogy a szerzői jogvédő által minden felhasználótól egységesen beszedett pénzből kizárólag azok részesülnek, akik szerződéses kapcsolatban állnak a jogvédőkkel. Ha valaki nem ad nekik megbízást, hiába vannak fent a művei a kalózoldalakon: egyetlen fillért se fog látni a szerzői jogvédők által beszedett milliárdokból. Ez a rendszer pont arra alkalmatlan, amivel megideologizálják: hogy a szerző hozzájusson művei ellenértékéhez, és megéljen belőle. A kellő érdekérvényesítő képességgel rendelkező nagy cégek viszont tisztes bevételre tesznek szert.
MINDIG ROSSZABB JÖN?
Ma már főként a neten terjednek az illegális tartalmak. A szerzői jogvédők által követett gyakorlat a ’90-es évekbeli állapotokból indul ki, pedig 2011-et írunk. Ma már nem a tévéből, rádióból másolják a tartalmakat: a kutya se kíváncsi a reklámokra. Az online letöltés kényelmesebb, gyorsabb, egyszerűbb, és jóval szélesebb választékot nyújt.
De hazugság lenne azt állítani, hogy a jogvédők nem haladnak a korral. A legújabb hírek szerint az internet-előfizetéseket kívánják megadóztatni. Ez újabb komoly bevételt jelentene számukra.
A szerzői jogvédő ismét a könnyebb ellenállás irányába mozdul: persze macerás követni a kalózoldalakat, leszedetni a jogdíjköteles tartalmakat, perelni, olyan megoldásokat találni, ami a legális tartalomszolgáltatók felé tereli a felhasználókat, holott hosszú távon ez lenne a cél.
A szerzők számára semmiképp sem előnyös a jogvédők terve. Azon túl, hogy lehetetlen megállapítani, kit milyen arányban töltenek le illegálisan, könnyen előállhat az a helyzet, hogy míg egy író/fordító műveivel tele vannak a kalózoldalak, a szerzői jogvédőtől még annyi pénzt se kap, amennyi a megnövekedett internetszámlája költségét fedezné.
Ráadásul ez a „megoldás” jelentősen nehezítené az olcsó e-könyvek elterjedését, hiszen senki se szeret kétszer fizetni ugyanazért. A jogvédők és a nagy cégek egészen biztosan jól járnának, de a szerzők és olvasók hosszú távon veszítenének, hiszen minden olyan szabályozás, ami kikapcsolja a piacot, többet árt, mint használ.
A következő posztban innen folytatjuk.